COVID-19

Franciaországi utazáshoz: nemzetközi mentességi utazási igazolás

Április 6. hétfő 18 órától minden Franciaországba (az anyaországba vagy a tengeren túlra) utazónak előzetesen ki kell töltenie egy nemzetközi utazási igazolást.

A miniszterelnök 2020. március 18-i 6149/SG számú, a koronavírus terjedése elleni küzdelem érdekében a határellenőrzéssel összefüggésben hozott döntésekre vonatkozó utasításának végrehajtása keretében mostantól fogva a francia területre történő belépéshez vagy francia területen való átutazáshoz igazolás szükséges.
A Franciaországba vagy a tengeren túli területekre belépni vagy ezeken átutazni szándékozó személyeknek ezt a kitöltött igazolást a hivatkozott állapotot igazoló dokumentumokkal együtt be kell majd mutatniuk Franciaország külső és belső határain. Valamint a menetjegy felhasználása előtt be kell majd mutatniuk a közlekedési társaságoknak, továbbá a határellenőrző hatóságoknak.
A francia tengerentúli területekre utazóknak érkezéskor egészségügyi ellenőrzésen kell átesniük, amelynek következtében házi vagy hatósági karanténba helyezésük rendelhető el.

Az alábbiakban felsoroljuk a francia területre való belépés lehetséges indokait:

* Francia állampolgár és házastársa és gyermeke(i): nincs szükség megindokolni a francia területre vagy tengeren túli területre való visszatérést

* Más EU-országból érkező vagy velük azonos helyzetben lévő (egyesült királyságbeli, izlandi, liechtensteini, norvég, andorrai, monacói, svájci, San Marinó-i, vatikáni) állampolgárok:
- Franciaországban állandó lakhellyel rendelkező állampolgárok, házastársuk és gyermekeik;
- a lakhelyük elérése céljából Franciaországon átutazó személyek, valamint házastársuk és gyermekeik;
- a koronavírus ellen küzdő egészségügyi alkalmazottak;
- áruszállítók, köztük a tengerészek;
- személy- és teherszállításhoz szükséges felszerelés és személyzet, vagy akik utasként a kiindulási helyükre utaznak;
- diplomáciai és konzuli képviseletek személyzete, valamint franciaországi székhellyel vagy irodával rendelkező nemzetközi szervezetek speciális tartózkodási engedéllyel vagy D típusú vízummal rendelkező dolgozói;
- belső szárazföldi határon keresztül ingázók.

* harmadik országbeli állampolgárok:
- Franciaországban vagy az Európai Unióban vagy velük azonos helyzetben lévő országban állandó lakhellyel, továbbá érvényes tartózkodási engedéllyel vagy hosszabb tartózkodásra jogosító francia vagy európai vízummal rendelkező állampolgárok, valamint házastársuk és gyermekeik;
- származási országuk elérése céljából és a származási országukba szóló úti okmányt bemutató, a nemzetközi övezetben maradó átutazó személyek, akik nem lépnek be az ország területére;
- a koronavírus ellen küzdő egészségügyi alkalmazottak;
- áruszállítók, köztük a tengerészek;
- személy- és teherszállításhoz szükséges felszerelés és személyzet, vagy akik utasként kiindulási helyükre utaznak;
- diplomáciai és konzuli képviseletek személyzete, valamint franciaországi székhellyel vagy irodával rendelkező nemzetközi szervezetek speciális tartózkodási engedéllyel vagy D típusú vízummal rendelkező dolgozói;
- belső szárazföldi határon keresztül ingázók.

 

ATTESTATION DE DÉPLACEMENT INTERNATIONAL DEROGATOIRE VERS LA FRANCE METROPOLITAINE

INTERNATIONAL CIRCULATION ATTESTATION TO MAINLAND FRANCE


Megjelenés dátuma: 2020.04.07.
forrás: https://hu.ambafrance.org/Franciaorszagi-utazashoz-nemzetkozi-mentessegi-utazasi-igazolas

Share this page Share on FacebookShare on TwitterShare on Linkedin
Close

Iratkozzon fel hírlevelünkre!