DR. ROSE Magánklinika - Pácienseink biztonsága az első

A Dr. Rose Magánkórház továbbra is zavartalanul működik, és folytatja páciensei ellátását a szükséges óvintézkedések betartása mellett. A kialakult já

A Dr. Rose Magánkórház felkészülve a jelen járványügyi helyzetre, az óvintézkedéseket betartva folytatja működését: minden olyan kezelést elvégzünk, ami hatóságilag engedélyezett, és ami nem veszélyezteti pácienseink biztonságát. A betegellátás során fokozottan figyelünk a megfelelő higiénére, fertőtlenítésre. Munkatársaink szorosan követik az új koronavírus fertőzésről szóló nemzetközi és hazai szakmai infektológiai jelentéseket, és ezeknek megfelelően tájékoztatják, látják el a pácienseket. Számunkra kulcsfontosságú, hogy aki minket választ, továbbra is maximálisan biztonságban érezhesse magát nálunk.

 

Ennek érdekében Intézményünkben egyes szakterületeken elérhetővé tettük a távkonzultációt is, így pácienseinknek nem feltétlenül szükséges befáradniuk hozzánk, hanem otthonuk kényelméből is tudnak egyeztetni a szakorvosainkkal. Munkatársaink örömmel adnak részletes felvilágosítást a távkonzultációval is igénybe vehető szakterületek köréről, valamint a szükséges technikai részletekről a +36 1 377 6737-es központi telefonszámon.

 

A biztonságos működés alappilléreként pácienseinknek és új ügyfeleinknek is hamarosan elérhetővé tesszük a COVID-19 gyorsteszt elvégzését. A vérből készülő gyorsteszt a koronavírus fertőzésre adott immunválasz (IgM és IgG) kimutatására szolgál, és 95-100%-os hatékonyságú eredményt hoz. A teszt elvégzését azoknak ajánljuk, akik tünetmentesek, de szeretnék tudni, hogy átestek-e a fertőzésen.

 

Fontos, hogy 2020.03.19-től csak előzetes időpont egyeztetés alapján fogadunk pácienseket, erre az alábbi telefonszámon van lehetőség: +36 1 377 6737. Call Centerünk a bejelentkezéskor minden pácienst részletesen kikérdez, hogy az esetleges fertőzés gyanúját kiszűrhessük.

 

Továbbra is forduljon hozzánk bizalommal, várjuk szeretettel!

 

Üdvözlettel:

Dr. Rose Magánkórház

 

www.drrose.hu

 

Cikkek hasonló témában

No news available.

Rendezvények hasonló témában

Share this page Share on FacebookShare on TwitterShare on Linkedin

Close

Ismeri Linkedin oldalunkat?